Iván Község Önkormányzata
2/2007 március 9 Nyílt ülés
JEGYZŐKÖNYV
Amely
készült Iván Község Önkormányzati Képviselő- testületének
2007 március 9.-én 17 órai
kezdettel az
önkormányzat
hivatalos helyiségében megtartott képviselő-testületi üléséről.
Jelen vannak: Linter Tibor
pogármester,
Nagy József
alpolgármester,
Kocsisné Csiszár
Szilvia, Farka Attila, Kiss Béla, Nagy József,
Németh Ferenc, Pál László,és Tóth István
települési képviselők
Igazoltan távol. Pethő István
települési képviselő
Tanácskozási joggal vesz részt a
képviselőtestületi ülésen: Dr.Dénes Lajos körjegyző.
Linter Tibor polgármester üdvözölte a
megjelenteket, megállapította hogy 9 települési képviselő és a polgármester
megjelent a képviselő -testület ülésén, így az ülés határozatképes.
A
képviselő-testület ülését megnyitotta. Napirendül a következőket javasolta:
1.) Iván település szennyvízelvezetésének megtervezésére beadott
árajánlatok megtárgyalása, a nyertes pályázat kiválasztása.
Írásbeli
előterjesztés: előadó Linter Tibor polgármester
Linter
Tibor polgármester: A mai testületi ülésünkön
egyetlen napirendi pontot kell megtárgyalnunk mégpedig a település
szennyvízelvezetésének megtervezésére beérkezett ajánlatok felöl kell
határoznunk.
Táűjékoztatom
a képviselő testületet, hogy a település szennyvízelvezetésének és
tisztításának megtervezésére meghívásoso alapon három pályázatíró illetev
tervező cégtől kértünk árajánlatot.
A
három cég közül ketten nyujtottak be ajánlatot mégpedig az
-
EU-Libra Páűlyázatíró és
Tanácsadó Iroda, illeteve
-
a Hydro-ép Közmű Tervező,
Szervező és Kivitelező Kft
Ajánlattevőktől
a szennyvízprojekt teljes körű gondozásáról kértünk ajánlatot, amely magában
foglalja
-
az elvi vízjogi
engedélyezési tervdokumentáció elkészítését
-
az elkészült tervek
enegedélyeztetését,
-
a megvalósítás alapját
képező tervek és engedélyek, mint pl a vizjogi létesítési engedély, az építési
engedélyezési tevdokumentáció elkészítését
-
a részletes projektterv
elkészítését
-
a megvalósíthatósági
tanulmány és környezeti hatástanulmány elkészítését,
-
az EU pályázati dokumentáció
elkészítését
-
sikeres pályázat esetén a
teljeskörű utógondozást amely a viziközmű társulat m,egalakukásával kapcsolatos
feladatokat jogi tanácsadást is magában foglalja
-
végül pedig a közbeszerzési
eéljárás lefolytatását
A
fentiekre vonatkozóan benyújtott mindkét ajánlat megfelel az elvárásoknak.
Szeretném
azonban még megfogalmazni a következő elvárasainkat a projekttel kapcsolatban.
Nagyon
fontos szempont, hogy a nyertes sikeresen tudjon pályázni a projekt
elnyerésére.A fentiekben meghatározott pályázat benyújtására alkalmas
tervdokumentációnak legkésöbb junius hónap elejére történő elkészítése annak
érdekében hogy még az első körben tudjunk pályázni.
Ezért
rendkívül fontosnak tartom agyórsaságot.
Az
önkormányzat számára természetesen az is nagyon fontos, hogy a fenti tervek elkészítését
mennyiért vállaják az ajánlattevők, bár jelen esetben nem biztos hogy az az
olcsóság a lényeg, de az sem elhanyagolható szempont.
Szeretném
most átadni a szót az ajánlattevők megjelent képviselőinek hogy ismertessék
ajánlatukat.
Először
az EU Libra, majd ezt követően a Hydro-ép Kft képviselőit halggatjuk meg.
Az EU-Libra iroda
képviseletében megjelent Páli János, és Dr Kulcsár László ismertették az
írásban előterjesztettel megegyezően a a szennyvízberuházás tervezésére
vonatkozó ajánlatukat. A tervezési ajánlat a jegyzőkönyv melléklete.
Ajánlatunk csak Iván település
szennyvízelvezetésére vonatkozik amelynek összege árajánlatunkkal
megegyezően
A
Hydró-ép Kft ajánlatát Szilvás István ügyvezető
igazgató és Dr németh Péter konzorcium tag ismertete.
Pályázok
tájékoztatták a képviselő testületet arról , hogy pályázatukat
H & P Konzorcium néven nyújtották be
mivel így nagyobb esélyt látnak esetleges megbízás esetén a sikeres pályázat
benyújtására.
Előadtták
hogy néhány évvel ezelőtt a Hydró-Ép Kft már készített Iván településre
vonatkozóőan szennyvizelvezetés megvalósítására vonatkozó tervdokumentációt,
így azt csak fel kell frissíteniük korszerüsíteni kell.
Ajánlattevők
tájékoztatták a testületet arról is, hogy eredeti – írásban eláőterjesztett
ajánlatukat – még úgy nyújtották be hogy a projekt megvalsítására négy
önkormányzat vonatkozásában kerül sor. Ugyanakkor viszont az önkormányzatok
időközben úgy határoztak, hogy önállóan kivánjáj a szennyvízelvezetést
megoldani. Ezért most a projekt megvalósítására vonatkozó ajánlatunkat
módosítani kívánjuk a következők szerint:
-
az elvi vízjogi
engedélyezési terv korszerüsítését
-
a megvalósítási tanulmány
korszerüsítését
-
az egyszerüsített környezeti
hatásvizsgálat klészítését
-
vizjogi létesítési
engedélyezési terv készítését
-
az operatív program szerinti
pályázat készítését
-
Jogi műszaki tanácsadást , a
közmű társulat alakításával
Kapcsolatos jogi feladatok
elvégzését
-
a közbeszerzés lebonyolítását
összegért
tudjuk válalni.
Tehát
az új feltételek szerinti ajánlatunk összesen
Ezt követően Linter Tibor polgármester
megköszönte ajánlattevőknek a tájékoztatást majd a képviselő testület
döntéshozatalra vonult vissza.
Ágh Ervin települési képviselő :
Nekem a H & P konzorcium ajánlata testszett jobban, nem csak azért mert
mintegy 5 millió forinttal kedvezőbb minta EU-libra ajánlata, hanem azért is
mert nekem sokkal gyakorlatiasabbnak
tüntek minta másik pályázó.
Kocsisné Csiszár Szilvia
települési képviselő: Nekem is a H & P konzorcium ajánlata
testszett jobban, hisz a közel 5 millió forintos ajánlati különbség szintén nem
elhanyagolható.
A napirenddel kapcsolatban további kérdés
észrevétel nem hangzott el:
Ezt követően Iván község Önkormányzati
Képviselő-testülete 10 szavazattal ellenszavazat nélkül a következő határozatot
hozta:
17/2007 (III.9.) KT határozat
Iván Község Önkormányzati Képviselő testületet
a telepéülés szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása tervezési munkálataira
benyújtott árajánaltok közül a H & P Konzorcium
A tervezési feladatokat elnyert ajánlattevő
köteles az ajánlatában rögzített határidőket betartani és legkésőbb 2007 június
30 napjáig a pályázat benyújtására alkalmas tervdokumentációt készíteni és az
EU-s pályázatot az eslő körben haáridőre benyújtani.
A képviselő testület megbízza a polgármestert,
hogy ajánlattevőket döntésérfől írásban tájékoztassa, egyúttal a nyertes
ajánlattevővel a tervezési feladatok elkészítésére vonatkozó szerződést
megkösse.
Határidő: azonnal
Felelős: Linter Tiborm polgármester
K.M.F
Linter Tibor
Dr Dénes Lajos
polgármester
körjegyző