Szechenyi Logo 02

Sajtóközlemény a versenyképes járások program keretében elnyert támogatásról

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Energiahatékony önkormányzatok” címen Iván, Újkér, Egyházasfalu, Csáfordjánosfa, Pusztacsalád és Csér települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 30.988.000,- forint, melyből Iván Községi Önkormányzat 6.923.000,- Ft támogatásban részesült.

„Az Energiahatékony önkormányzatok” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.

A program/fejlesztés rövid tartalma: az önkormányzatok saját tulajdonában lévő ingatlanjain való fejlesztés, korszerűsítés a cél. Az önkormányzatok számára folyamatos kihívás a közüzemi számlák költségeinek csökkentése. A napelemes rendszerek telepítése, valamint akkumulátorok, infrapanel beszerelés mind hozzájárul a hatékonyabb működéshez. Az autóstöltő kiépítése pedig a jövő igényeinek kielégítésére szolgál majd.

A beruházás kezdete: 2025.09.08.

A beruházás várható befejezése: 2025.06.30.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

Vjp Kozlemeny Ivan

Ingó árverési hirdetmények

Bővebb információk a letölthető mellékletekben találhatók:

Ingatlanárverési hirdetmény

Bővebb információk a letölthető mellékletekben találhatók:

Ingatlanárverési hirdetmény

Bővebb információk a letölthető mellékletekben találhatók:

A Keréktó Pihenő Téged is vár!

Szechenyi Terv Infoblokk

Kerekto LogoÉrkezz lóval, kerékpárral vagy gyalog, nálunk bármikor megpihenhetsz!

Amit nyújtunk:

  • Pihenőhely túrázók, lovasok, kerékpárosok számára
  • Állatok etetésére és itatására is alkalmas építmény
  • Telefon- és elektromos kerékpár töltési lehetőség
  • Kerékpár gyorsszerviz a helyszínen 

Rendezvények, programok a pihenő környezetében:

  • Iváni Vágta, a Budapesti Nemzeti Vágta előfutama
  • „Gurul a Rábaköz” kerékpáros túra kiinduló pontja
  • Lovas kirándulások állandó megállója
  • Szerdánként az Iváni Lóbarátok Egyesület által szervezett „Lovas terápia” kiinduló pontja

Az Iván Községi Önkormányzat a Széchenyi Terv Plusz program Helyi és térségi turizmusfejlesztés című pályázati felhívás keretében 15.898.348,- Ft vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert. A Helyi és térségi turizmusfejlesztés Iván községben c. projekt megvalósítása lehetővé tette, hogy kialakítsunk egy olyan pihenőt, ahol a különböző jármódok közötti váltás, és a közösségek találkozása is biztosított.

Kapcsolat

Keréktó Pihenő

9374 Iván, Ady Endre utca

GPS: 47.440011, 16.905248

+36204214480

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

https://www.facebook.com/profile.php?id=61575156874085

Letölthető szórólap:

Letölthető plakát:

Kerek To Terkep

Főépítész elérhetősége

Puklerné Kovács Erika okl.építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Rendezési terv módosulások

A rendezési terv módosításához kapcsolódó dokumentumok letölthetők az alábbi linkeken:

Kulturális közösségi háló fejlesztése - tájház létesítés és felújítás konzorciumban

Projekt címe: „Kulturális közösségi háló fejlesztése - tájház létesítés és felújítás konzorciumban”

Felhívás címe: Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési Egyesület – Kultúrháló Komplex – Térségi kulturális, komplex együttműködési programok támogatása

 

Kódszáma: VP6-19.2.1-5.1.2-17

Projekt azonosítója: 3007595263

 

Kedvezményezett:                           Ágfalva Községi Önkormányzat

                                                         9423 Ágfalva, Soproni utca 3.

                                                         Iván Községi Önkormányzat (konzorciumi partner)

                                                         9374 Iván, Fő utca 84.

A projekt megvalósítási időszaka2019.01.01.– 2020.03.31.

Támogatás összege:                       9 272 264 Ft (Ágfalva: 6 913 579 Ft, Iván: 2 358 685 Ft)

A támogatás mértéke:                     85 %

A fejlesztéssel érintett ingatlanok (megvalósítási helyszínek):

Ágfalvi Tájház

9423 Ágfalva, Hegy utca 8-9.

Iváni Tájház

9374 Iván, Fő utca 29. 

Ágfalva Községi Önkormányzat és Iván Községi Önkormányzat az Európai Unió támogatásával megvalósuló Széchenyi 2020 Program keretében „Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési Egyesület – Kultúrháló Komplex – Térségi kulturális, komplex együttműködési programok támogatása” című pályázati felhívásra benyújtott „Kulturális közösségi háló fejlesztése - tájház létesítés és felújítás konzorciumban” című pályázata vissza nem térítendő támogatást nyert. A támogatás mértéke az elszámolható összköltség 85 % - a, amely 9,27 millió Forint (Ágfalva 6,9 millió Ft, Iván 2,36 millió Forint). 

Magyarország Kormányának felhívása az Alpokalja-Fertő táj LEADER helyi akciócsoport (HACS) illetékességi területén működő települési önkormányzatok támogatása: a kulturális környezet fejlesztése, a vidéki örökség megőrzése, fenntartható közösségi és/vagy gazdasági hasznosítása; szemléletformáló kezdeményezésekkel, képzésekkel, hálózati együttműködéssel a helyi közösségek szociális érzékenységének, a generációk és a társadalmi csoportok kapcsolatainak erősítése érdekében.  A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az oktatásba és a képzésbe történő beruházást a készségek fejlesztése és az egész életen át tartó tanulás érdekében.

A projekt tartalma:

A projekt az ágfalvi tájház és iváni civil ház fejlesztésére és jelentőségük szélesítésére irányult. Ágfalván a tájház tetőszerkezetének felújítása, Ivánban pedig a civil ház energetikai felújítása, központi rendszer kialakítása történt meg a fűtés, a gáz és a víz bevezetésével. Iván zöldfelület növekményt és német tanfolyam megvalósítását teljesített a kötelezően vállalt tevékenységen kívül, Ágfalva a tájházon végrehajtott beruházás mellett vállalta a tájékoztató tábla elkészítését, illetve rendezvény lebonyolítását is, mely Német Nemzetiségi Farsang volt.

Ágfalva Községi Önkormányzat és Iván Községi Önkormányzat összefogásával és konzorciumi megállapodásával egy komplex, nemzetiségi kultúrára és hagyományokra épülő projekt megvalósítása történt meg. Mindkét település a saját nemzetiségeinek örökségét magában foglaló tájházát, civil házát fejlesztette és újította fel, s ezen felül további tevékenységeket is megvalósított, melyek kapcsolódnak a nemzeti-, nemzetiségi kultúra és a hagyományok megőrzéséhez. 

Projekttel kapcsolatos további információk:

Pék Zsuzsanna polgármester

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

tel.: +36 (99) 330 012 

Ivan 01

„Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa.”

Ivan 02

Iván Rendezési Terv - Dokumentáció

Csáfordjánosfa község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2009. (X. 1.) rendelete

Letöltés

Iván község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (IX. 25.) rendelete

Letöltés

Csáfordjánosfa község Önkormányzata Képviselő-testületének 41/2009. (IX. 21.) KT határozata a településszerkezeti terv módosításáról

Letöltés

Iván község Önkormányzata Képviselő-testületének 82/2009. (IX. 18.) KT határozata a településszerkezeti terv módosításáról

Letöltés

Jelmagyarázat

Letöltés

Műszaki leírás

Letöltés

SZ-J1 5M (Szabályozási és övezeti helyszínrajz (fedvény)

Letöltés

SZ-JM (Szabályozási és övezeti helyszínrajz (fedvény)

Letöltés

Terület felhasználási helyszínrajz I. (belterület)

Letöltés

Terület felhasználási helyszínrajz I.

Letöltés

Terület felhasználási helyszínrajz II. (külterület)

Letöltés

Terület felhasználási helyszínrajz

Letöltés

TSZ JM Terület felhasználási helyszínrajz (fedvény)

Letöltés

 

Rendezési terv módosítása végleges dokumentumai